|
2005-04-26 20:58:04 Április 26.: A Szellemi Tulajdon Világnapja Az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány), BSA (Business Software Alliance) és a ProArt (Szövetség a Szerzői Jogokért) a Szellemi Tulajdon Világnapján együtt kívánja felhívni a figyelmet a szerzői jogok védelmére.
A három szervezet április 26-án szakmai konferenciát tartott, ahol a szerzői jogvédelem témájában neves előadók ismertették a szellemi és szerzői jogok magyarországi helyzetét, az internet és a digitális technológiákkal kapcsolatos új kihívásokat.
A három szervezet a szerzői jogvédelem különböző területén tevékenykedik, az ASVA elsősorban az illegális DVD másolás és filmletöltés ellen küzd, a BSA célkitűzése az üzleti világ jogtiszta szoftverhasználatának terjesztése, az öt különböző jogvédő szervezet (l. lent) által közösen alapított ProArt pedig a szerzők, előadóművészek, hangfelvétel-előállítók, filmalkotók és a vizuális művészek alkotásainak jogsértő felhasználását hivatott megakadályozni.
A Szellemi Tulajdon Világnapja jó alkalom arra, hogy Magyarországon az érdeklődés fókuszába kerüljön a szerzői jogvédelem. A szellemi jogok védelme egyelőre nem az őt megillető fontossággal kezelt terület, a közvélemény nincs tisztában a filmek, zenék és szoftverek illegális másolásának és terjesztésének jogi megítélésével.
- Ma Magyarországon piaci becslések alapján minden második DVD illegális.
- Az üzleti szoftverek 90 százaléka nem jogtiszta.
- Átlagosan minden eladott legális hanghordozóra két illegális másolat jut.
Az internet és a digitális technológia terjedésével ma már a fájl-cserélő rendszerek jelentik a jogvédő szervezetek számára a legnagyobb kihívást. A szerzői jogok megsértésével piacra kerülő illegális termékek nemcsak a film, a zene és az IT iparágat sújtják, hanem az egész nemzetgazdaságra negatív hatással vannak.
Az ASVA, BSA és ProArt közösen szervezik a szellemi tulajdonnal foglalkozó szakmai konferenciát. Ez az első lépést jelentheti, hogy közös erővel harcoljanak a szerzői jogok védelméért.
<<< vissza a hírekhez
|