Kevesebb jogdíj, több új dal, 74%-kal esett vissza az élőzenei koncertek száma

Megjelent a ProArt Zeneipari Jelentés 2021 köztes kiadványa, amelynek célja, hogy betekintést nyújtson a zeneipar 2020-as évébe, szemléltesse a zeneipar aktuális legfontosabb számait, folyamatait és trendjeit.

A KIADVÁNY LETÖLTÉSE »

Már egyértelműek a koncertmentes időszak hatásai a magyar zeneiparban:

  • A 2019-es rekordévhez képest 2020-ban a pandémia következtében 70%-kal esett vissza a fellépések száma, 74%-kal csökkent az élőzenei koncertek száma.
  • A rekordnak számító 2019-es évvel összevetve 14%-os növekedés után 2020-ra 5%-ot esett vissza a magyar hangfelvétel-iparág, így összességében egy 20,6 milliárd forintos piacról beszélünk. A fizikai hordozók forgalma közel 10%-kal csökkent, viszont 41%-kal növekedtek a streamingből származó bevételek.
  • 2020-ban 152 fesztivált tartottak meg, összesen 2261 fellépővel – ez a rendezvények számát tekintve 85%-os, a koncertek számára vonatkozóan pedig 81%-os csökkenést jelentett 2019-hez képest.
  • A zenészek többségének kevesebb mint felére csökkent a zenei tevékenységből származó bevétele. Egy 2021-es felmérés szerint az előadóművészek közel harmada hagyhat fel a hivatásszerű zenéléssel.
  • 2020-ban 27%-kal csökkent az előző évhez képest a felosztott jogdíjak összege.
  • 27%-kal növekedett az új művek regisztrációja az Artisjusnál.


Már elérhető a www.zeneipar.info oldalon a ProArt Zeneipari Jelentés 2021.